28 körözött személyt fogott el szombaton a rendőrség

72 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 159 embert állítottak elő, köztük 51 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Magyarország területén április 20-án, 24 óra alatt a rendőrök 32 személyi sérüléses közúti baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy esetben történt halálos baleset. 6 súlyos és 18 könnyű sérüléssel végződött.

A hatóságok összesen 146 személyt fogtak el, közülük 28-at érvényes körözés alapján, 72 főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 159 embert állítottak elő, köztük 51 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, illetve további 6 személyt ittas vezetés gyanújával.

Biztonsági intézkedés 88 esetben történt – közölte az Országos Rendőr-Főkapitányság.

bűncselekménykörözöttrendőrség