26 körözött személynek lett rossz napja hétfőn

81 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 201 embert állítottak elő, köztük 81 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Magyarország területén augusztus 12-én 24 óra alatt a rendőrök 55 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből kettő halálos kimenetelű közlekedési balesetben kettő ember vesztette életét, 8 súlyos és 45 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó rendőrök összesen 178 személyt fogott el, közülük 26 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 81 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 201 embert állítottak elő, köztük 81 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 99 esetben történt.

Balesetkörözöttrendőrség