A keddi közgyűlés ismét Lajos Tibort választotta meg a Kapcsolat Központ Főigazgatói posztjára, igaz, más pályázó nem is volt. Egyúttal szavaztak a régi-új vezető januártól érvényes új illetményéről is. A főigazgató a közgyűlés előtt röviden ismertette pályázatát, eddigi munkáját.
Az önkormányzat még októberben írt ki pályázatot, hiszen Lajos Tibor eddigi főigazgató megbízatása december 31-gyel lejár. A november végi beadási határidőig egyetlen pályázat érkezett, mégpedig a jelenlegi főigazgatótól.
Lajos Tibor a keddi közgyűlés előtt vázolta röviden pályázatának lényegét, amelyben, mint mondta, „az elmúlt tíz hónap kemény munkáját”, illetve persze az eredményeket is bemutatta. Hangsúlyozta, mára a Kapcsolat Központ minden szakterülete magas szinten működik, ezt szeretnék továbbra is folytatni.
– Kiváló munkatársak, kiváló emberek dolgoznak ott, és ma már elértük, hogy egy közösségi szemlélet alakult ki, mindenki végzi a feladatát, és ebben az idősek is partnerként vesznek részt – emelte ki. Az étkeztetés – Prizma Food – problémáit is a lakókkal együtt küszöbölték ki, úgyhogy ma már nincs is panasz az étkezésre.
Lajos Tibor kitért a tanyagondnoki szolgáltatásra is, amely szerinte „nagyon gyorsan, nagyon frappánsan felépült, és hatékonyan is működik„.
Szintén magas szinten működik szerinte a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás, ahogy korábban is, és itt „némi szemléletváltozás„-t is bevezettek, a Csodaház pedig – megfogalmazása szerint – tényleg „egy csodaház„, hiszen „csodálatos munkát végeznek” az ott lévő kollégák. Ugyanígy megdicsérte a főigazgató a védőnői szolgálatot is, hiszen annak ellenére, hogy nagyon sok ellátottjuk van, és sok problémával is küzdenek, „nagyon jól képzett és felkészült közösség„.
Büszke lehet Vásárhely a Kapcsolat Központ valódi kapcsolatközpontként való működésére
– fogalmazott, kiemelve, hogy rendezvényeiken minden szakterület részt szokott venni, decemberben pedig összdolgozói karácsonyi ünnepséget is szerveznek, amit mindannyian nagyon várnak.
Lajos Tibor azt is elmondta, hogy a családsegítő mintegy 60 millió forint értékben osztott ki segélycsomagokat az év folyamán, csütörtök délután pedig egy cég támogatásának köszönhetően 206 gyermek karácsonyi álmát valósítják meg.
Márki-Zay Péter hangsúlyozta, maximálisan elégedett a város Lajos Tibor eddigi tevékenységével, az állapotok az idősotthonban rohamosan javultak, a halálozás lecsökkent. Mivel az állami normatíva nem mindent fedez, így komoly teher viszont a béremelések biztosítása, ez pedig sokszor feszültséget is okoz. – A védőnők esetében megtörtént a bérrendezés, a szociális ágazatban dolgozóknál meg nem – utalt a polgármester a helyzet visszásságára, hogy sima beosztottak is esetleg többet keresnek, mint a főigazgató. Márki-Zay Péter ezért egyéni munkáltatói jogkörben a kötelező minimumon felüli illetmény megállapítását javasolta Lajos Tibor részére, amelyet így – január 1-től – havi bruttó 750 ezer forintban állapított meg a közgyűlés.
Lajos Tibort végül a képviselők többsége – a Fidesz-frakció ellenszavazatával illetve tartózkodásával – megválasztotta a Kapcsolat Központ főigazgatói posztjára a következő öt évre.