2024 szeptember: botrányok és kastélyok

Az idei év szeptembere sem volt botrányoktól mentes, bár a hosszú évek óta uborkaszünet-mentes nyár után nem gondoltuk volna, hogy bármi meg tudja rengetni még sokat látott országunkat. Aztán mégis egyik botrány után jött a másik. Szeptemberi összefoglalónkat olvashatják:

Az már lassan fel sem tűnik, hogy egy évtizede tart a migrációs válsághelyzet, idén szeptemberben ezt ismét meghosszabbította a miniszterelnök. A kormány először 2016. március 9-én rendelte el a migrációs válsághelyzetet, amit azóta folyamatosan félévente meghosszabbítanak, ahogy a háborús veszélyhelyzetet is.

Miközben a MÁV látványos haldoklásnak indult, Magyar Péter és Lázár János is összecsapott – egyelőre a közösségi médiában. Magyar Péter pártja, a Tisza párt olyan áradásnak indult, hogy már a legmegbízhatóbb közvéleménykutatók is azt mérték, hogy egyre kisebb a különbség a Fidesz és a Tisza között. Ez némi pánikra okot is adott a Fideszben, Orbán Viktor például hosszú évek kihagyása után újra szóba állt újságírókkal.  

De mindent felülírt Bese Gergő atya lebukása, aki túl azon, hogy pap létére etikátlanul egy párt fizetési listáján szerepelt, nem ezzel a tettével került be a köztudatba. Bese atyát homoszexuális szeretője buktatta le, mert felismerte egy meleg partin készült videón a karkötőjéről.

Bese atya kilengése mellett egyre több katolikus papról derült ki, hogy ők meg pedofil-ügyekben érintettek. Sajnálatos módon mindannyian közel álltak a Fideszhez, többen kitüntetéseket is vettek át a kormány tagjaitól.  

Ehhez képest fel sem kaptuk a fejünket arra a hírre, hogy a pedofilmosdatós kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin visszatért a közéleti munka mezejére, és vezérigazgatóként akarja majd megoldani a globális demográfiai kihívást.  

A közelünkben egy teljesen már típusú botrány bontakozott ki, kiderült, hogy a Lázár János batidai kastélya felé vezető nem túl forgalmas útszakasz felét 3,3 milliárd forintból újítják meg, forgalomszervezési okokra hivatkozva. Aztán kiderült, hogy minden utat megújítanak a kastély körül. A médiacentrum stábját elég érdekesen fogadta pár ember a birtokról, ami fel is keltette kíváncsiságunkat. Kiderült, hogy újabb önkormányzati utat lophattak el. 

Szeptemberben derült ki az is, hogy az Orbán család is gazdagodik a Budapest-Belgrád vasútvonal építésén.

És hát megélhettük azt is, amikor a Fidesz politikai igazgatója, Orbán Balázs ’56-ból azt a következtetést vonta le, hogy ha bejöttek volna az oroszok (újra), akkor nem tettek volna semmit azért, hogy megvédjék az országot. Szó szerint azt mondta: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé”

Szeptemberben hunyt el Karsai Dániel, az ALS betegséggel diagnosztizált korábbi alkotmányjogász, aki azért harcolt, hogy ő maga és később sorstársai, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és gyors leépülésre kell számítaniuk, ellenőrzött körülmények között maguk dönthessenek életük méltó befejezéséről. Karsai haláláról a parlamentben is megemlékeztek, bár Kövér László szerint ez ízléstelen provokáció és politikai propaganda volt a halál kultúrája mellett. A Pesti Srácok egyik propagandistája szerint pedig Karsainak nagyobb türelemmel kellett volna várnia a halált. Egészen biztosan nem ezért, de egyfajta átrendeződés is elindult a Fidesz-sajtóban. Lemondott a Pesti Srácok egyik kiemelkedő szerzője, lemondott a Délmagyar főszerkesztője,és megtörtént az idei első főszerkesztő-csere a Promenád24 berkeiben is.

De történtek pozitív, szívmelengető dolgok is szeptemberben. Eljutott Hódmezővásárhely zászlója a Kilimandzsáró tetejére.  És még József Attila is ránk mosolygott.

batidai vadászkastélyBese Gergő atyaBudapest-Belgrád vasútvonalKarsai DánielLázár JánosMÁVMigrációNovák KatalinOrbán BalázsSemjén Zsoltválsághelyzetvisszatekintő