Számos esemény történt idén, ebben a cikkben felidézzük, hogy melyek volt a legemlékezetesebbek Hódmezővásárhely életében március második felében.
55 tyúkot lopott el négy férfi Mártélyról. Hogy az állatok csöndbe legyenek, azonnal ki is tekerték a nyakukat.
Vásárhelyi tulaja lett a kisteleki szellemhotelnek: a földhivatali tulajdoni lap szerint a terület február végén gazdát cserélt, a több száz millió forint adósság is megszűnt. A vevő a hódmezővásárhelyi Jan-Ker Kft. tulajdonosának, Miklós Zoltánnak a cége.
A márciusi rendes közgyűlésen 10 fő napirendi pontot és több mint 30 egyebet tárgyaltak meg a képviselők, kiemelt téma volt a közétkeztetés.
Rezsi és élelmiszer támogatást is kaptak a dolgozók a vásárhelyi szanitergyárban, a Villeroynál.
Közérdekű adatigénylés nyomán kiderült, 231 vásárhelyi halt meg a koronavírus-járvány első két évében és Földeákon és Székkutason kétszer annyi áldozatot követelt a járvány, mint Maroslelén.
Márki-Zay Péter polgármester Kendi Imre volt és Sebestyén Tibor jelenlegi városi főépítésszel nézték át a Hősök tere lehetséges zöldítésének, parkosításának irányait.