1 milliárd 238 millióért készülnek tervek a 45-ös főút felújításához

2024 márciusára kell elkészülni a műszaki dokumentációval, után kezdődhet a kivitelezés Szentes felé vezető úton.

Egyebek mellett megerősítik a burkolatot, bizonyos szakaszokon szükség szerint 12 méteresre kiszélesítik az útkoronát a Hódmezővásárhelyt Kunszentmártonnal összekötő 45. számú főúton, a szentesi tévétoronynál egy körforgalom, 32 kilométer hosszan új párhuzamos kerékpárút épül, de csak azt követően, ha elkészülnek az ehhez szükséges engedélyes tervek.

Az utóbbiban történt előrelépés március elején, a NIF Zrt. ugyanis szerződést kötött a műszaki dokumentáció elkészítésére. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a tavaly ősszel indult versenyeztetés során ketten pályáztak a megbízásra, amit végül a budapesti székhelyű UNITEF’83 Zrt. nyert el 1 milliárd 238 millió forintos ajánlatával. A vállalás teljesítésére 24 hónapja van a mérnöki irodának, vagyis leghamarabb 2024 nyara előtt nem kezdődnek el a kivitelezési munkálatok a Vásárhelyről északra vezető közúti közlekedési folyosón.

NIF