Pezsgő könnyűzenei élet folyt 1957-től főleg a Tiszavirág Presszóban, a Béke és a Tisza Szállókban, valamint a KISZ védnökségével az Ifjúsági házban. Jeles zenészei közé tartozott a vásárhelyi Olasz Gábor és Diviki Sándor is.
A korszak egyik meghatározó zenekara, ma már furcsaságként hatna, a Honvédség Tánczenekara volt, mely helyébe csak azért lépett később az Orosházi Fegyveres Erők Klubja Tánczenekara, mert a vásárhelyi katonazenekar nem játszotta a közönségcsalogató modern táncos slágereket, a twistet – derült ki Sulyok Csaba, ma este a Németh László Városi Könyvtárban tartott, a vásárhelyi beatkorszak kezdetét, azaz az 1957-1963 közti időszakot felölelő előadás sorozata első részében.
Elhangzott, hogy a dél-alföldi fiatalok, így a vásárhelyiek is elsősorban az újvidéki (novi-sadi) rádiót hallgatták, ha olyan zenére voltak kíváncsiak, melyet a jugoszláv adó szabadon sugározhatott, de a Magyar Rádió nem játszott. És ez volt a korszak, melyben a nálunk zavaróállomással időnként torzzá tett Szabad Európa Rádióban Cseke László Teenager partyját vagy a Luxemburgi Rádiót hallgatták a fiatalok, ha progresszív zenére voltak szomjasak.
A korszak elején a jazz még tiltott műfajnak számított (a szocializmusban létezett a tiltott, tűrt és támogatott felosztás) majd, amikor az 1961-ben a Szovjetunióban elismertté vált, akkor idehaza is jazz zenekarok játszottak, nagy sikerrel. Őket majd a beat együttesek szorították vissza rétegzenévé.
Vásárhelyen egyébként egyszerre több műfaj is futott egymással párhuzamosan, a jazz mellett a cigányzene is népszerűnek számított. 1960 decemberében még prímásversenyt is rendeztek a Béke szállóban, melyet a ma már legendaként emlegetett Oláh Toncsi és Gaudi-Tass János holtversenyben nyertek meg. De főleg a beatkorszak elején budapesti és szegedi tánczenekarok szórakoztatták a vásárhelyi fiatalokat, akik 1958-tól az előbb az Ifjúsági Házba (azaz a régi Kaszinóba), majd a Béke szállóba jártak Ötórai teára, mely kifejezetten táncos rendezvény volt, s melyen a belépőjegyek árát a zenekar kapta, a fogyasztáson pedig a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat (CSMVV) keresett.
Sulyok Csaba levéltárban kutatott, átnézte a Csongrád Megyei Hírlap évfolyamait, visszaemlékezéseket olvasott, s még élő egykori zenészek beszélgetett, s ezek alapján térképezte fel a korszak könnyűzenei életét, azt a korszakot melyben a korabeli ifjúság igényeit próbálta forintosítani a CSMVV, időnként dacolva még a városi tanáccsal is.
Közben pedig a Petőfi utcai tánciskolában, azaz a „Macá”-ban a hagyományos táncokat tanította Miklósné Klári néni, Lutor Gyula (társastánc) és Kazi Gábor (versenytánc), s ahol a rock and rollt nem is lehetett elsajátítani, mert azt nem tanították. (Pedig akkoriban a tánctudás a társasági élet és a párkeresés fontos alapfeltételének számított.)
Az előadásból az is kiderült, hogy a szintén legendás Steiner Béla zeneszerző hogyan fedezte fel a makói Háry Ferencet és hozta el Vásárhelyre a zeneiskolába tanítani, hogy közben az bárzongoristaként is szórakoztassa a helybélieket. De az is, hogy annak idején a Lányi Lajos, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános iskola tanára, majd igazgatója is zongorázott például a Csillag presszóban, de játszott a Tiszti klubban Hegedűs Endre, a világhírű vásárhelyi zongoraművész édesapja is.
Az előadássorozat következő része mára beatzene térhódításával foglalkozik majd szeptember 29-én, délután 5-től a könyvtárban, mely a gitárzene térhódításáról szól majd
Hozzászólások lezárva.