A Volánbuszok már több mint egyharmadán elérhető a készpénzmentes fizetés
Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS-terminál – tájékoztatta a Vásárhelyi Médiacentrumot a társaság.
Június vége óta már mintegy 2000 autóbuszra került fel a POS-terminál, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy október végéig mind az 5330 darab, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás.
A terminálok természetesen nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök (telefon, okosóra) használatát is lehetővé teszik. Aki nem tudja menetjegyét elővételben megváltani, annak is gyorsabb, egyszerűbb így, hiszen nem kell készpénzt, aprópénzt magával vinnie.
A MÁV-VOLÁN-csoport az utaskiszolgálás folyamatának gyorsulását és a működési költségek csökkenését is várja a szolgáltatásfejlesztéstől – közölték.
Hozzászólások lezárva.