sajatbanner

A PestiSrácok propagandistája szerint Karsai Dánielnek nagyobb türelemmel kellett volna várnia a halált

Kroó Zita a napokban arról beszélt a Pesti TV adásában, hogy a nemrég elhunyt Karsai Dániel halálos betegségben szenvedő alkotmányjogásznak nagyobb türelemmel kellett volna várnia a halált. A Pesti Srácok munkatársának szavai heves indulatokat váltottak ki a közéletben, így Kroó Zita a közösségi médiában reagált a kritikákra.

Én nem értem, tehát Karsai Dániel, mondjuk ki, emiatt a betegség miatt halálra volt ítélve. Tényleg csak az volt, hogy na, mikor fog ez bekövetkezni. Tehát hogy az emberben, már bocsánat, de ne legyen annyi türelem, hogy megvárja azt, hogy az élet mondja: »Danikám, akkor most van vége!«, és akkor utána ebből ekkora politikai ügyet csinálunk, én ezt nem értem

– magyarázta Kroó Zita műsorvezető a Pesti Srácok házi tévéje, a Pesti TV csütörtöki adásában.

A műsorvezető szerint „kicsit érdekes”, hogy a Momentum képviselője, Bedő Dávid a parlament őszi ülésszakának első napján azt kérte, egy perc néma csenddel tisztelegjenek Karsai Dániel emléke előtt, mivel ezt eldönteni szerintük Kövér László házelnök feladata – aki utólag vissza is utasította a tiszteletadást, mondván, hogy az „politikai propaganda a halál kultúrája mellett”.

„Az eutanáziát a magyar kormány nem támogatja, nem lesz nálunk, Karsai egyébként Strasbourgba is elment, ott sem engedték neki, és hát végül az Isten döntött a sorsáról”, vonta le a következtetést. „Ez egy nagyon gusztustalan dolog, hogy valakinek a halálát politikai célokra használják” – tette hozzá, majd az eutanáziát a programozott császáros szüléshez hasonlította.

Kroó Zita pénteken este a „Kedves őrjöngőknek” címzett bejegyzésében reagált röviden az adás után rázúduló kritikákra és ismét kijelentette, hogy szerinte „az életet Isten adja és ő is veszi el”.

Szombaton délután már egy nyilvános bocsánatkérésre is futotta tőle, azonban a poszt legnagyobb része ismét támadó hangú volt.

riporter

Hozzászólások lezárva.