A Munkácsy-díjas giccsfestő volt férje lefoglalta az Erzsébet hidat Hadházyék elől

Olyan kicsi a világ.
Négy napra, keddtől péntekig lefoglalta a budapesti Erzsébet hidat Dézsy Zoltán – Vészabó Noémi Munkácsy-díjas giccsfestő volt férje -, írja a 444.hu. Az Elment az öszöd című Gyurcsány-filmről ismertté vált rendező azt írta, „egy különleges és tízezreket megmozgató tömegdemonstrációra” foglalta le a hidat keddtől péntekig, erre állítása szerint engedélyt is kapott a BRFK-tól. A rendőrség ezt megerősítette a 444-nek, bár tájékoztatásuk szerint csak 18-19 óra között, és csak a járdaszakaszokra jelentettek be gyűlést.
Az akció eléggé egyértelműen Hadházy Ákoséknak szól, mivel Dézsy Zoltán arról posztolt, hogy „amíg mi tüntetünk, senki nem veheti el tőlünk a hidat”. A felhívásból egyébként az derül ki, hogy Dézsy a „demonstrációt” úgy képzeli el, hogy annak mindenki részese, aki akár gyalog, akár autóval áthalad a hídon – szerinte ők mind a szabad közlekedésért fognak tüntetni.
A rendőrség egyébként elutasította Hadházyék keddre tervezett tüntetését, ezt pedig a Kúria is megerősítette. A képviselő ettől függetlenül kedden délután öt órakor ki fog menni a hídra, “sétálni”.
Hozzászólások lezárva.