A melankólia uralja Dömötör Mihály vasárnap nyíló fotókiállítását

– Nem zárja ki, hanem erősíti egymást az életöröm és a melankólia – utalt a vasárnap délben, az Alföldi Galériában nyíló DM 75 – A melankólia képei című kiállítás elnevezésére Dömötör Mihály fotóművész.

Az Alföldi Galéria három termében látható majd Dömötör Mihály Pro Urbe-díjas fotóművész vasárnap délben nyíló DM 75 – A melankólia képei című kiállítása. A kiállítótér három egybefüggő termében a MÁS-VILÁG képei kaptak helyet, amelyeken drámai megvilágítású csontokról készült felvételeket ötvözött a művész cianotípiai eljárással. Külön termekben láthatók Dömötör Mihály árnyképei, valamint a Vásárhelyen élt és élő művészekről az elmúlt negyven évben készített portréi. A kiállításon a jellegzetes vásárhelyi tanyavilágot megörökítő alkotásai is helyet kaptak.

– Hetven fölött, főleg 75 éves kor tájt már tudatosodik az emberben, hogy – igaz, hogy botrányos és felháborító, de – én sem tartok örökké. És a melankólia a mulandóság tudata, annak az ismerete. Persze van egérút, van kiút, mert az emberélet folytatódhat a gyermekekben, a hívők számára a túlvilági életben, az alkotók számára pedig – ne adj’ Isten – az alkotásaikban. „Ars longa, vita brevis” – tartja a latin mondás, vagyis az élet rövid, a művészet azonban örök, azaz az alkotók művei túlélik az alkotókat. Ez egyfajta vigasz, de a melankólia elő-előfordul, és a kettő – az életöröm és a melankólia – erősíti egymást – mondta a ma kora délutáni sajtóbejáráson Dömötör Mihály fotóművész.

– Úgy gondoltam, hogy illene Vásárhelyen megmutatni valamit abból a majd ötven évnyi termésből, amelyet fotóművészként létrehoztam. A harmincöt évnyi múzeumi fotográfiai munkám nagy hatással volt a fotóművészi tevékenységemre, hiszen a tárlat gerincét a tárgyfotók alkotják. De tettem kivételt, hiszen Vásárhely a művészetek városa, így huszonnégy helyi képzőművész is megjelenik az egyik teremben a fényképeken. Szerencsére egy-egy idézettel is kiegészítve az alkotóktól – ez azért is jó, mert amíg a látogatók elolvassák, mit gondoltak a művészek a művészetről vagy a saját munkáikról, addig nyilván hosszabban nézik meg a róluk készült portrékat – mondta az alkotó.

Az 1950-ben született Dömötör Mihály úgy emlékezett vissza, hogy kisgyermekkorában nagyon szegény körülmények között éltek (1956-ban már hatan voltak testvérek).

– Édesapámat valamikor a ’40-es években kirúgták az állásából, és nehezen jutott munkához. Az anyukám tudott dolgozni, és ha a nagybácsik nem adtak volna tyúkot, disznót, ezt-azt, akkor nagyon sanyarú lett volna a sorsunk. Volt, hogy úgy feküdtünk le, hogy azt panaszoltuk, éhesek vagyunk, mire édesanyánk azt mondta: „Aludjatok, úgy majd nem érzitek.” A Nyizsnyai Gusztáv utcai házban azonban festmények voltak a falon: Kohán, azt hiszem Kajári és Endre Béla képei. Nagyon furcsa, hogy fizikai szegénység vett körül bennünket, de közben elképesztő szellemi gazdagság is. Édesapám ráadásul nagyon hamar vett lemezjátszót, így a klasszikusok – Beethoven, Bartók, Mozart – majdnem mindig szóltak odahaza. Volt rádiónk, aztán 1960-ban – aránylag hamar – televíziónk is, vagyis otthon nagyon intenzív kulturális közegben nőttem fel. Amikor pedig számomra kitágult a világ, akkor Vásárhely, mint kulturális közeg is, hatott rám: a festők is, és persze a fotográfusok is – Lucien Hervé, Nagygyörgy Sándor, vagy nagyon jó barátom, Eifert János.

A DM 75 – A melankólia képei című tárlatot vasárnap délben az Alföldi Galériában Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium mesterpedagógusa ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A vernisszázs zenei közreműködője Farkas Béla hegedűművész lesz. Köszöntőt mond Berényi Károly alpolgármester és Gál Boglárka, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója.