A Legfőbb Ügyészség elutasította az Orbán Áron ügyében tett feljelentést

Bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a Legfőbb Ügyészség a DK-s Vadai Ágnes feljelentését Orbán Áron ügyében – osztotta meg a hírt a Demokratikus Koalíció.

A párt közölte, szerintük „egyértelmű, hogy hivatali visszaélés történt, és az Ügyészség azért nem tesz semmit, mert Orbán Áront védik. Ebből is látszik, hogy az Orbán családnak mindent szabad: szétlopják az országot, pedofilokat mentegetnek, és a hivatalos utakat megkerülve intézik el ügyeiket. Orbán Viktor csak a sajátjai gazdagodásával van elfoglalva, miközben a becsületes magyarok alig jönnek ki a fizetésükből a hónap végére. A DK szerint ezzel Orbán elárulta a magyarokat, egy áruló kormánynak pedig nincs helye Magyarországon”.

Az ügy előzménye, hogy egy kiszivárgott hangfelvétel szerint vízumügyekben lobbizhatott Orbán Viktor öccse. A felvételen a miniszterelnök testvére nehezményezi Héjj Dávid, a kormányzati egyeztetések koordinálásáért felelős kormánybiztos előtt, hogy a magyar hatóságok gátolják vietnámiak vízumkérelmét. A Telex később arra jutott, hogy összevesztek egymással az Orbán Áronnal ügyködő vállalkozók, ez vezetett a hangfelvétel kiszivárogtatásához.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese ezt követően írásbeli kérdést adott be Polt Péter legfőbb ügyésznek Orbán Áron ügyében. Azt akarta megtudni Polt Pétertől, vizsgálja-e az ügyészség a hangfelvétel alapján, hogy milyen nyomást próbált magyar közszolgákra gyakorolni és sikerrel járt-e vízumkérelmekkel kapcsolatos ügyekben Orbán Áron. Az írásbeli kérdésre a legfőbb ügyész azt a választ adta, hogy a sajtóhír alapján egy magánszemély már feljelentést tett, amiben a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozatot hozott, Vadai Ágnes kérdését pedig a nyomozó hatósághoz továbbította.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!