2016 tavaszán egy utánpótlásedzőknek rendezett regionális továbbképzés volt Szolnokon. Rió ide, olimpia oda, ő is eljött, szövetségi kapitányként, mert erre is volt figyelme. A védekezés volt a téma. Bemutatott és kommentárt néhány általa kiválasztott mérkőzésrészletet, aztán elviharzott a szálloda rendezvényterméből. Melegíteni. Mert nem bízta a véletlenre – ezt sem. Mikor felvonultunk az üres medencéhez, ő ott várt bennünket. A parton segédlettel bemutatta, hogyan kell nadrágfogásból kiszabadulni egy játékosnak, aztán beugrott. És fél órán át zsizsgett a vízben teljes elánnal, példázva és magyarázva, mi is az igazi szoros emberfogás, hogy kell helyesen helyezkedni, tapadni, fárasztani, hol kell fogni, nyomni, mikor érdemes megrántani az ellenfél kezét, amivel labdát lehet szerezni. Mi meg csak ámultunk, miféle kegyben van részünk, hogy lejött hozzánk, vidéki mitugrászokhoz a valaha volt legesleg, aki maga volt a vízilabda.
Tavaly decemberben jutott el el hozzám a szörnyű hír, hogy menthetetlen. Ő, aki megannyi küzdelemből került ki győztesen? Az nem lehet. Felfoghatatlan volt, letaglózó.
Teltek a hónapok, és ő fáradhatatlanul, meghazudtolva minden szóbeszédet pallérozta újpesti csikócsapatát. A vízilabda berkeiben mindenki tudott gyógyíthatatlan betegségéről, mégsem abból lett szenzáció, hanem munkája (hivatása!) gyümölcséből, fiatal gárdája ugyanis hétről hétre meglepte a világ legerősebb bajnokságában szereplő ellenfeleit.
Május elején érkezett a bejelentés, hogy visszavonul minden vízilabdázással kapcsolatos tevékenységtől. Nem sokkal ezután három hazai sajtóorgánum meghirdette a Pólósok pólósa díjat, aminek odaítéléséről egy szakmai grémium döntött. Naivan azt hittem, miatta. De nem. Nem ő kapta – a magam részéről no comment!
Viszont időközben született egy írás Csurka Gergely tollából, amit – ha bárkinek is szemernyi kétsége támad afelől, miért ő a legesleg, annak különösképp – kötelező elolvasni. Csak ez a cikk és a vlv.hu portálon naponta megjelentetett fotók engedtek arra következtetni, hogy már nagyon hiányzik mindenkinek, aki egy kicsit szívén is viseli ezt a sportágat.
Utoljára októberben találkoztunk személyesen. Egy játékvezetői vizsgán – mert arra is volt figyelme. Kezet ráztunk. Azt mondta, jó volt. Ő meg a legeslegjobb.
Hozzászólások lezárva.