A Közút szerint forgalomszervezési okból építik újjá a Lázár batidai kastélyához is vezető utat
Nemrégiben mi is beszámoltunk róla, hogy elkezdték újjáépíteni az Algyő-Maroslele közötti, 4413-as összekötő utat. A projekt azért érdekes, mert nem egyszerűen friss aszfaltréteget kap ez a szakasz, hanem alapjaitól kezdve építik ujjá az utat, amely éppen a Lázár Jánoshoz köthető batidai kastélyhoz is vezet. A Közút szerint a felújítás forgalomszervezési szempontból kiemelt jelentőségű, véleményük szerint egyes, a sajtóban megjelent cikkek politikai szempontok alapján értelmezték át a projekt műszaki paramétereit.
A szóban forgó út az algyői Tisza-híd és az M43-as autópálya közötti 12 km-es szakasz, melynek most a felét újítják fel, 3,3 milliárd forintból – vagyis kilométerenként nagyjából félmilliárdból.
A 47-esről, Algyőtől az M43-ig vezető út egyébként nem tartozik a legforgalmasabban közé, a Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis (KIRA) szerint az M43-as csomópontnál 236 a napi forgalom, az algyői Tisza-hídnál 345. A mostani felújítás a nagyfai bekötőút és az M43-as autópálya felüljáró közötti, nagyjából hatkilométeres részt érinti.
Több mint másfélszer annyiba kerül, mint más utak a megyében
Az Átlátszó utánajárt, hogy a Magyar Közút TOP programjában országosan összesen 165 milliárd forintnyi európai uniós forrásból valósulhat meg útfelújítás, ebből 100 milliárdot pedig már el is költöttek. Megyénkben, Csongrád-Csanádban idén TOP-os program keretében egyetlen útfejlesztés indulhat el, összesen 2,5 milliárd forintért: ez két útszakaszt érint, a 4401-es, Szarvas-Szentes közötti közel 4 kilométeres szakaszt, illetve az 5514-es úton Mórahalom átkelési szakaszán mintegy 4,5 kilométert. Az 5514-esen naponta 3620 jármű közlekedik, a 4401-esen 953. Erre a felújításra 294 millió forintot szánnak kilométerenként.
Ezzel szemben a négyszámjegyű, kisforgalmú algyő-maroslelei mellékút állami forrásból finanszírozott felújítása a fentieknél műszakilag sokkal komplexebb, ennek megfelelően költségesebb is. A szembetűnő különbségre az Átlátszó rá is kérdezett, a Magyar Közúttól pedig ezt a választ kapta: „A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban szereplő projekteknél a meglévő burkolat felület előkészítése után 2 rétegű aszfalt burkolatmegerősítés történik. Ezzel szemben a 4413-as jelű Algyő-Maroslele összekötő úton komplexebb és átfogóbb munkákra kerül sor: a meglévő pályaszerkezetet teljes elbontják, új pályaszerkezet épül, arra terítik az új aszfaltrétegeket, ráadásul a kérdéses mellékút térségében térfogatváltozó altalaj jellemző, amely rendkívül víz- és fagyérzékeny kötött talajfajta, ez pedig a pályaszerkezet deformációját is okozhatja”.
Mindenki Magyarországa Néppárt: A projekt figyelmen kívül hagyja a lakosság valódi igényeit
Az említett útszakasz felújítására a Mindenki Magyarországa Néppárt is reagált, és felháborodását fejezte ki. Azt írják, „az út forgalma minimális, így nem indokolt a rendkívül magas költségű beruházás. Gyanítható, hogy a projekt valódi célja Lázár János miniszter úr batidai kastélyának könnyebb és kényelmesebb megközelítése.”
Hozzáteszik: „Miközben országunk számos pontján égető szükség lenne a közúti infrastruktúra fejlesztésére és karbantartására, ez a projekt teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a lakosság valós igényeit és csak Lázár János és más kiváltságosok érdekeit és kényelmét szolgálja. […] A beruházásra fordított összegből számos más, valóban indokolt közlekedési problémát is meg lehetne oldani. Ez a pazarlás teljesen elfogadhatatlan egy olyan országban, ahol a MÁV összeomlott és tömegközlekedési válság sújtja.”
Közút: a 47-es főút, a Tisza-híd bővítése miatt
„A projekt olyan hosszútávú fejlesztés kezdő lépéseit jelenti, ami később a 47-es főút fejlesztési munkáihoz kapcsolódó teljes útzár miatti forgalomszervezési munkák miatt stratégiai fontosságú lesz. A 47-es főút algyői Tisza-hídjának bővítési, fejlesztési munkái már előkészítő fázisban vannak, a tervek alapján pedig már most realizálható, hogy az építési munkák során időszakosan teljes útzár bevezetése is sor kerül. […] Ezért még a 47-es főút fejlesztése előtt döntöttek arról, hogy a mellékút komplex felújítása elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a szakasz hivatalos terelőút lehessen és a lehető legkisebb mértékű kerülővel számoljanak a térségben közlekedők és a teherautósok, vagyis ez a beruházás a főút fejlesztéséhez tartozó alprojektnek minősül” – írja a Magyar Közút közleményében, a beruházásról megjelent cikkekre reagálva.
A Közút az Átlátszónak azt is megírta, hogy a projekt hazai forrásból, az Építési és Közlekedési Minisztériummal kötött támogatási szerződés alapján valósulhat meg. A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárás során kiválasztott, Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Zrt. végzi. A kivitelező 2024. augusztus 21-én vonult fel a munkaterületre, a munkálatok év végéig tartanak majd.
Mindenesetre a felújított út nemcsak Algyőre, hanem Lázár János kastélya, a batidai vendégház felé is vezet – ezt pedig most kerülőúton lehet elérni. „A 3,3 milliárdos felújítással a miniszter szinte végig tükörsima aszfalton mehet” – fogalmaz az Átlátszó.
Magyar Péter is reagált
Az útfelújítás ügyét a TISZA-párt elnöke sem hagyta szó nélkül. Közösségi oldalán Lázár Jánosnak címezve ezt írja: „Sajnálom, hogy a kezdeti nyitottsága ellenére mégsem akarja megnézni, hogy a salgótarjáni vagy az ózdi, vagy a lajosmizsei honfitársai milyen körülmények között és mennyi idő alatt jutnak el 2024-ben a fővárosba. Ha ezt megnézné, akkor lehet, hogy nem az ön batidai kastélyához vezető, szinte senki által nem használt alsóbbrendű út újulna meg több, mint 3 milliárd forint közpénzből.”
Hozzászólások lezárva.