Közös célok, humor és megbocsátás – 65. házassági évfordulóját ünnepelte Nagy Imre és felesége, Marika

Szinte egy egész életet töltött el egymással egy idős vásárhelyi pár, Nagy Imre, és felesége, Marika, akik január 30-án ünnepelték 65. házassági évfordulójukat. Ennek alkalmából látogattuk meg őket, és kérdeztük megismerkedésükről, közös életükről és arról, mi a titka annak, hogy ilyen sokáig kitartottak egymás mellett.

A tetőteres belvárosi házat, és a nagy, gondosan rendezett kertet megpillantva rögtön arra gondolok, itt biztosan gyerekek is éltek korábban. Sejtésem hamarosan be is igazolódik, de ne szaladjunk ennyire előre. Fiatalos mozgású idős bácsi lép ki, hogy kaput nyisson nekünk, bent pedig a felesége mindjárt kedves szavakkal fogad minket, a szeme meleg-barnán, mosolygósan csillog.

A ház belül is otthonos, egyszerű, de ízlésesen berendezett, a világos cserépkályha meghittséget sugároz. Később elmesélik, együtt építették, maguk ásták az alapot, gletteltek, szigeteltek, ezek a küzdelmek is öszekovácsolták őket. A falon családi fotók, rajta a gyerekek, unokák, és dédunokák, belőlük már hat van, hat fiú. “Egy fél focicsapat már kijönne belőlük”- viccelődik Imre bácsi, akiről csakhamar azt is megtudjuk, már a 86. évét tapossa.

Amikor megismerkedtek, Imre bácsiék Vásárhelyen laktak, későbbi felesége, Marika pedig Zsombón. Innen ingáztak mindketten Budapestre, ahol dolgoztak. Munkásvonattal jártak haza hetente, kéthetente, utazás közben egyszer csak beszédbe elegyedtek, így ismerkedtek meg. Hogy mi fogta meg őket egymásban? 

Az a kémia!

 – vágja rá gondolkodás nélkül Marika néni. “Megismertem, rádöbbentem, hogy talán olyan, amilyet szeretnék… szóval megszerettük egymást. Szerelmesek lettünk”. “Így van!” – helyesel rögtön Imre bácsi is. 

Bár egyikük szerint sem volt ez szerelem első látásra, de első látásra is megtetszettek egymásnak. Hosszasan, sok mindenről beszélgettek, így alakult ki egy idő – nagyjából fél év – után a vonzalom, az érzés, hogy vannak közös pontjaik. A közeledésükhöz az is hozzájárult, hogy Budapesten mindketten idegenbe voltak szakadva, egymásra utalva. Végül anyagi okokból költöztek össze, mert egy albérletet fenntartani olcsóbb volt, mint kettőt. Némileg elrugaszkodva az akkori társadalmi normáktól, nem várták meg a másfél-két év “kötelező” időt sem, hamar összeházasodtak. Marika akkor 19 éves volt, Imre 21. A dátumra egészen pontosan emlékeznek: 1960. január 30-án, délelőtt 10 órakor volt az esküvőjük. Az elmúlt hétvégén 21-en ünnepelték a házassági évfordulójukat, igaz, hárman itt sem tudtak lenni. 

Csodálatosan szép életünk volt!

– kezd Marika néni mesélni a budapesti időszakról. Férje is, ő is paraszti családból származtak. A fővárosban gyárban dolgoztak mindketten – Marika egy akkumulátorgyárban -, a munkahelyük, az ottani közönségszervező jóvoltából csomó színházi és mozielőadásra eljutottak, operába, hangversenyekre kaptak jegyet. “Végignéztük az összes klasszikust a Katona Józsefben, a Madáchban. Láttuk az összes nagy magyar színész előadásában a nagy alakításokat” – idézi fel az emlékeket Marika, és hozzáteszi:  

Nagyon szegények voltunk, de minden olyan lehetőségünk megvolt, amiről tudtuk, hogy szépíti a lelkünket.

Voltak közös céljaik, ezek fontosak – hangsúlyozzák mindketten: lakást akartak, gyerekeket, családot. Budapesten mindez nehéz lett volna, ezért Imre szüleihez költöztek Vásárhelyre. 1970-ben az akkori KISZ-lakásokba – egy kertvárosiba – tudtak befizetni. 

Ekkor kezdődött a szép és szórakozó élet után a küzdelmes élet

– vallja be Marika. Közben két gyermekük született, ’61-ben a fiuk, ’68-ban pedig a lányuk. Aztán jöttek az unokák, összesen hat, most pedig már dédunokák is vannak, ők is pont hatan. Mind fiú. 

Az idős pár ezután kicsit magáról is mesél. Imre bácsi foglalkozása szerint gépésztechnikus, Budapesten is ebben a szakmában dolgozott. Fokozatosan lépett egyre fentebb a szakmai ranglétrán. Marika néni sem maradt a futószalagnál, munka mellett tanult, leérettségizett, elvégezte levelezőn a pénzügyi és számviteli főiskolát, majd könyvelőként dolgozott.

Persze minket most már az a kérdés érdekel, mi a titka annak, hogy ennyi éven keresztül kitartottak egymás mellett – jóban, rosszban. 

A legfontosabb az, hogy legyenek közös célok, ha azok nincsenek, akkor nehéz. A szerelem elmúlik, a szex is ellangyosodik, és ha nincsenek közös célok, amikért érdemes küzdeni – ezek lehetnek akár rövid, akár hosszútávúak, – amibe mindketten belevetik magukat, és szívvel, lélekkel csinálják  – ha ilyen nincs, akkor nagyon döcögős a dolog

– oszt meg Imre bácsi egy nagy bölcsességet. Majd kiegészíti a felsorolását: “Aztán a család a legfontosabb. Ha az ember családot akar, akkor azokat gondozni kell, foglalkozni velük. Most is izgulunk az unokáink miatt.” Végső soron szerinte nincs különösebb titok. “Érzi az ember, hogy megbecsülik, azt pedig értékelni kell”– állítja.

Mindketten elismerik, nincs olyan házasság, ahol ne lennének viták. Náluk is vannak, olykor késhegyig menők. De Imre pontosan tudja: 

Néha az embernek a saját egóját karban kell tartani. Lefekvés előtt elgondolkodni: ja, lehet, hogy neki volt igaza! Aztán egy jóéjtpuszi után megy tovább az élet. Ha meg az ember aztán úgy könyveli el, hogy mégse volt igaza, akkor jön az egyik legfontosabb emberi tulajdonság, a megbocsátás.

Marika kiegészíti férjét:

El kell néznünk egymás hibáit, hiszen mindenkinek van. Az ember önző, ha ezt le tudja győzni, azt tudja mondani, hogy lemondok kényelemről, szórakozásról vagy akármiről a másik javára, akkor kialakul az, hogy egymásért lehet élni, egymásban bízni.

Érezni, fontosnak tartja, hogy tudjuk: bár nem járnak templomba, de hitük azért így is van:

Az önfeláldozás nagyon fontos, meg a megbocsátás, mert vétkezünk, nagyon sokszor. Ha ezt a másik nem bocsátja meg, az éket ver a szeretetbe.

Az elbeszélésükből még megtudjuk, hogy miután kirepültek a gyerekeik, és már nem kellett a fogukhoz verni a garast, kétévente utazásra költötték a pénzüket. Étterembe szinte soha nem jártak, inkább erre spóroltak: eljutottak Thaiföldre, Norvégiába, Kanadába és még Japánba is. Minden pénzüket elutazták. Amikor pedig már nem bírták a hosszabb kirándulásokat, akkor Európa országaiba látogattak el, ahová csak tudtak. 

Azt tudom minden fiatalnak ajánlani, hogy menjen, menjen, amikor csak tud”

– jegyezte meg Imre. Nekik is volt még egy nagy tervük, a Machu Picchu, oda sajnos már nem jutottak el… 

Az ember fel sem tudja igazán fogni, hogy már 65 éve együtt vagyunk, állítják. Ők sem sokat gondolkoznak ezen, csak olyan szempontból, hogy az idő eltelt, megöregedtek.

Úgy érzi az ember, hogy elröppent az élete. Próbáljuk elhessegetni, mégis vissza-visszagondolunk, mit csináltunk rosszul. De változtatni már nem lehet

– fogalmazza meg Imre, de gyorsan hozzáteszi: nem bántak meg semmit, így sem. Ezzel Marika is egyetért.

A közös célok között pedig mindig ott van, hogy először a gyerekekért izgul az ember. A jövőjükért, a megélhetésükért, a párválasztásukért. Aztán az unokákért. 

Nekünk hat van, és hál’ istennek tegnap diplomázott az utolsó. Értük izgulni is közös izgalom, közös öröm, ami megszépíti a közös időt, azt az időt is, amit remélünk, hogy együtt fogunk még tölteni.

Marika néni elárulja, esténként imádkozni szokott. Ilyenkor azt mondja: 

Uram, védd meg a családomat a bajtól, adj nekik küzdelmes életet, de védd meg őket a nagy tragédiáktól és a fájdalmaktól. Nincs más, amit ezen kívül kívánhatnék nekik

– állítja. 

Aztán a beszélgetésünk végén ez a kedves, csillogó szemű, 83 évesen is szépséges idős hölgy még megfogalmaz valami fontosat: 

Kell egy bizonyos elköteleződés, hogy jóban, rosszban, holtomiglan veled akarok maradni. Ez kell!

Csupa-derű idős férje hozzáteszi:

Aztán végül az ember eljut az együtt futástól az együtt totyogásig…

 – erre nagyot nevetünk mindannyian, nekik pedig eszükbe jut azt is elmondani, mennyire fontos a humorérzék.

Olyan jót tudunk nevetni néha, semmiségeken is. Ő egy nagyon humoros ember, sok poénja van, és én ezt nagyon szeretem

– pillant Marika sokatmondón férjére.

Persze nem volt mindig minden szép és könnyű, de összességében nagyon, nagyon szép életük volt. 

Történt sok-sok rossz is, volt sok nehézség, hát persze, de mindezek elmúltak

– mondják mindketten. 

Legvégül pedig még elárulják, hogy a legidősebb unokájuk Nagy Ádám. Az a Nagy Ádám – a youtuber, influenszer.

Fókuszcsoport, Jólvanezígy

– most végre beugrik. Ahogy ránézek a falon függő fotókra, fel is tűnik az ismerős arc…

Nézzék meg a VTV össszeállítását is: