A kormányt elítélte az Európai Unió Bírósága az árstop miatt
Az uniós joggal ellentétesnek minősítette az Európai Unió Bírósága azt a magyar rendelkezést, amely arra kötelezte a kereskedőt, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson – a döntést csütörtökön közölte a luxemburgi testület, számolt be róla a hvg.hu.
Az ítélet a SPAR indítványa alapján született, a kereskedelmi lánc a magyar bíróságon támadta meg annak a büntetésnek a jogosságát, amelyet a hatóságok azért róttak ki rá 2023 májusában, mert egyik vidéki üzletében nem találták megfelelőnek néhány árstopos áru raktárkészletét.
A bíróság ítéletében most azt állapította meg, hogy a kormányrendelet sérti a szabad versenyt. A bíróság megállapította, még ha feltételezzük is, hogy a kormányrendelet alkalmas az infláció letörésére, a benne foglalt intézkedések nem arányosak. A bíróság kimondta, hogy a rendelet és a benne szereplő szankció szembemegy az uniós rendelettel.
Az EU Bíróság döntése alapján az állásfoglalást kérő Szegedi Törvényszék a SPAR számára kedvező döntést hozhat, ez alapján pedig a többi érintett kereskedő is kérheti büntetései eltörlését.
Hozzászólások lezárva.