A kormány szerint 3,2% az inflációkövető nyugdíjemelés
Januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, februárban pedig érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is – jelentette be Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton.
Zsigó elmondta, ebben az évben 3,2 százalékos inflációra számítanak, a nyugdíjemelés mértéke is ekkora. Ez 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi mintegy 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent.
Az első emelt összegű nyugdíjat január 10-én utalják a nyugdíjasoknak, februárban pedig az emelt összegű 13. havi nyugdíj is érkezik.
„Tartjuk tehát a szavunkat, ahogy eddig is minden évben tartottuk” – fogalmazott az államtitkár, aki úgy tudja, hogy Brüsszel a 13. havi nyugdíj eltörlését várja a kormánytól, de ezt nem fogják végrehajtani.
Hozzászólások lezárva.