A két ünnep között 10 milliónál is több üveget váltottunk vissza
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot – közölte a MOHU a héten.
A fogyasztók Budapesten több mint 180 millió italcsomagolást vittek vissza a kötelező visszaváltási rendszer élesedése óta. A főváros után a legtöbb palackot Debrecenben, Szegeden és Miskolcon váltották vissza. A vármegyék közül Pest vármegye után a legtöbb palackot Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Fejér vármegyében vitték vissza.
A legnépszerűbb visszaváltási nap a szombat, aki elkerülné a nagyobb forgalmat, érdemesebb kedden vagy szerdán visszaváltania, bár általában már ezeken a napokon is meghaladja a 4 milliót a visszaváltások száma országos szinten – jelezte a vállalat.
A vásárlók körében továbbra is a bolti utalvány a legnépszerűbb visszaigénylési mód, ilyen formában több mint 40 milliárd forintot fizetett vissza a MOHU. A fogyasztók mintegy 16 százaléka kérte bankszámlára és a palackonként járó 50 forint karitatív célokra is felajánlható, mostanáig több mint 118 millió forint gyűlt össze a gyermekkórházak részére.
Hozzászólások lezárva.