,,A keresztény létnek a legfontosabb üzenete a megmaradás”

A megmaradás a legfőbb üzenete az idei ökumenikus imahétnek, vagyis a nyolc helyett annak az egy alkalomnak, amelyet megtartották belőle vasárnap este Hódmezővásárhelyen. A különböző felekezetek képviselői a Református Ótemplomban adtak találkozót egymásnak és híveiknek. Voltak, akik nem tartották biztonságosnak a személyes jelenlétet, ezért ők otthonról követhették az istentiszteletet és vehettek részt a közös éneklésben és imádkozásban.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa engedélyezte a közös imahét megtartását, ám a tagegyházak úgy döntöttek, hogy a járványhelyzetre tekintettel most csak egy alkalommal találkoznak.

,,Nem foghatunk kezet, nem ölelhetjük meg egymást. Nagyon fontos az, hogy legyenek olyan lelki alkalmak még ennek ellenére is, amikor azt érezhetjük, hogy egységben vagyunk, ha fizikálisan távolságot is kell tartani egymástól, mégis össze tudunk forrni Krisztusban, az egyház kebelén, Isten szeretetében” – fogalmazott a Vásárhelyi Televíziónak Nagy Ervinné evangélikus lelkész.

A közös imának ugyanis nagy ereje van – tartják a hívek, akik között volt olyan, aki az elmúlt 40 évben mindig aktív részes volt az ökumenikus imaheteknek, így most sem mondott volna le erről a közösségi élményről.

,,Például, ha valaki nagyon beteg, akár köztünk, vagy valakinek a hozzátartozója vagy ismerőse, akkor az ő egészségéért imádkozunk. Nagyon sok megtapasztalásunk volt, Isten meghallgatta imánkat és meggyógyult az illető. Vagy a másik, amikor olyan súlyos beteg valaki, bár Isten akkor is tud csodát tenni, de emberileg nem gyógyítható, akkor viszont azt kérjük, hogy Isten készítse fel az ő lelkét az örök életre” – mesélte Szőke Ernő.

Az idei ökumenikus imahét központi témáját Jézus egyik példázata szolgáltatta, miszerint Maradjatok énbennem, és én is tibennetek- emelte ki Bán Csaba. A református lelkész a VTV-nek elmondta: ,,a keresztény létnek a legfontosabb üzenete a megmaradás. Ez érthető a pandémiára és mindazokra a társadalmi kihívásokra is, amivel Magyarország, Európa és mi keresztények is szembesülünk. Legyen ez a migráció, a család, a nemiség, a testi egészség kérdése. Erre a krisztusi módon válaszolni az igazi kihívás, ebben kapunk üzenetet, hogy maradjunk meg őbenne.”

A reformátusok, az evangélikus, a baptisták és az unitáriusok is közösen énekeltek és imádkoztak a Református Ótemplomban. A közös istentiszteleten a világhálón keresztül bárki részt vehetett.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!