sajatbanner

A fák védelmét is szem előtt tartották a Kistópart utcai fejlesztéseknél

Fákat és virágokat ültetnek és új padokat is leraknak a Kistópart utcán, miután befejeződött a járdaépítés.

420 ezer forintból újult meg a Kistópart utcai játszótér, 3,5 milliót fordítottak parkosításra, 20 millió forintból épült ki a sárga térköves járda, mellé új padokat is kihelyeznek, és a kisbolt elől is máshová kerülnek azok a lakók kérésére. De a parkolókat is hamarosan zúzott kővel terítik le, hogy ott se kelljen a sárban tapicskolniuk az autóból kiszállóknak. A szabadtéri sütögetőhely pedig már a nyár elején elkészült.

Farkas Andrea városüzemeltetési csoportvezetőtől a helyszínen megtudtuk, hogy az elmúlt időszakban a Kistópart utcában élők nagy zajnak és pornak voltak kitéve, először a tram-train építkezés, s a buszok itteni parkolása miatt, majd mindez befejeződött.

Pihenőparkot építettek szalonnasütögetővel. Hamarosan fák, bokrok és sok virág is kerül a térre

– A város ezt követően újította fel a játszóteret. Próbálunk minél élhetőbb teret biztosítani az itt élőknek, akik új járdát is kaptak – mondta. Hozzátette: elkészült a Nagyállomás felőli oldalon a park, a szabadtéri sütögetővel. – A következő tervünk ezen a területen egy komplett parkosítás, mely fák, bokrok és virágok ültetését jelenti. A legnagyobb problémát a parkolók hiánya jelenti, újakat azonban csak a zöldterületet csorbítva tudnánk építeni, amit nem szeretnénk. A jövő héten viszont felszórjuk zúzott kővel a parkolásra használt földes-sáros területeket, illetve ahol van arra hely, mint például a boltnál, megpróbálunk merőleges parkolót kialakítani – mondta Farkas Andrea.

Az idén a körzet települési képviselője, Berényi Károly a 3,5 milliós képviselői alapját ajánlotta fel a Kistópart utca zöldítése céljára. A szalonnasütő felállítását és a fásítást is már ebből finanszírozták.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!