A Cseresnyés nyerte a kollégiumok sportnapját

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a HSZC Kollégiumi Sportnap. A viadalon Hódmezővásárhely, Makó, Csongrád és Szentes kollégiumainak legelhivatottabb diákjai mérték össze erejüket.
A találkozó a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum támogatásával valósult meg, ami lehetővé tette a részvételt nevezési és étkezési díj nélkül, de kifejezte azt is, hogy a sport és a közösségformálás minden forintnál többet ér.
A nap során négy versenyszámban mérhették össze erejüket a fiatalok – kispályás labdarúgásban, asztaliteniszben, sakkban és erőemelésben –, külön kategóriában a lányok és a fiúk. A program így nemcsak a fizikai erőnlétre, hanem a szellemi frissességre, a stratégiai gondolkodásra és a kitartásra is épített – miként maga a kollégiumi élet is.

A Cseresnyés aulájában és a sportpályákon egész nap vibrált a levegő. A fiatalok lelkesedése, a sportszerűség, az egymás iránti tisztelet mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap emlékezetes legyen. A négy versenyszám lehetőséget adott minden kollégiumnak arra, hogy megmutassa, miben erős, milyen értékek mentén neveli és formálja diákjait.
A végső győzelmet és a kupát a házigazda, a Cseresnyés Kollégium diákjai szerezték meg, de ez a nap sokkal többről szólt, mint az első helyről. Minden résztvevő gazdagodott: éremmel, tapasztalattal, új barátságokkal. A közös élmények, a nevetések, a szurkolások, az egymásnak adott pacsik emlékei örökre megmaradnak.
Külön elismerésben részesült a fiúknál és a lányoknál a focicsapat legjobb játékosa, a legjobb kapus és a gólkirály – számukra a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben készítettek emléktáblát.
A rendezvény célja továbbra is kettős: egyrészt lehetőséget adni a sportolásra, a mozgás örömére, másrészt erősíteni a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kollégiumai közötti közösségi érzést – számolt be a sportnapról a Cseresnyés Kollégium Médiaszakköre.
Hozzászólások lezárva.