A cég és az önkormányzat is azonnal lépett

Sürgősen át kellett szerveznie a Prizma Food Kft.-nek a mai napi ebédfőzését, miután egy eddig felújításban nem részesült épületrész plafonjáról levált egy nagyobb vakolatdarab. A cég természetesen megoldja, a közétkeztetésben részt vevők nem tapasztaltak fennakadást.

Az idén a közétkeztetést végző cég felújította a Kovács-Küry Idősek Otthonában lévő konyhának a teljes tetőzetét is. A Bajcsy-Zsilinszky utcai konyhában a belső burkolatokat cserélték és konyhai gépeket vásároltak és telepítettek, a tető és mennyezeti egységen nem végzett munkálatokat. Az épület legkritikusabb részén az önkormányzat végzett felújításokat. Van azonban egy másik épületrész, amelynek felújítási munkálatai beszerzési szakaszban vannak az önkormányzat részéről. Ebben az épületrészben egy eddig rejtett hiba miatt ma levált egy nagyobb vakolatrész a plafonról. A vizsgálat megállapította, hogy hetvenes években épült ingatlanban a betongerendákon átvezetett szigetelés nélküli acélhuzalozás miatt egy négyzetméternyi helyen a vakolat elengedett. Ennek fő oka, a 70-es években nem szakszerűen megvalósított kivitelezés, amely kihagyta a munkálatok során a tapadóhíd, mint réteg felhordását.

A baleset során az egyik dolgozó könnyebb sérülést szenvedett, a cég természetesen nyomon követi gyógyulását és megteszi a szükséges intézkedéseket.

Az önkormányzat és a közétkeztetést végző cég azonnali kárelhárításba fogott, a balesetveszély elhárítása miatt és élelmiszer-egészségügyi okokból rögtön átszervezték a munkát más telephelyekre, és a felújítást és a teljes épületrész átvizsgálását is azonnal elkezdik.  

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!