A bírósági perek illetékessége miatt változtatott állandó lakcímet kártyáján Márki-Zay Péter
A polgármester arról beszélt, hogy budapesti állandó lakcíme elsősorban az ellene indított perekben illetékes bíróságot határozza meg, és a budapesti bíróságok függetlenségében inkább bízik, mint a Csongrád megyeiekben.
Ez az oka annak, hogy a közte és Szabó Bálint, szegedi független önkormányzati képviselő között zajló büntetőperben került elő az a tény, hogy a polgármester állandó lakcíme Budapest, XV. kerületben van. Ezt ismerte most be a polgármester, és erre mondta el magyarázatát. A polgármesternek az a véleménye, hogy Csongrád-Csanád megyében szinte kivétel nélkül szokatlanul súlyos büntetéseket kapott olyan perekben, melyet egy tisztességes eljárásban egyből ejtettek volna, így nem bízik annyira a megyei bíróságokban.
A vásárhelyi „lakcímkártya-gate” ezzel talán megoldódott. Komolyra fordítva a szót, az egyébként nem ritka, bizonyos köz-, és államigazgatási eljárások okán, hogy valaki állandó lakcímet vált, nem csak politikus, hanem bármilyen állampolgár, esetleg még akkor is, ha valódi tartózkodási helye nem változik (Márki-Zay Péter videójában azt mondta, lakcímkártyájára felkerült egy másik cím is, ebből, bár a személyi okmányát nem tekintettem meg, de arra következtetek, tartózkodási helye esetleg még mindig Hódmezővásárhelyen lehet).
Csak érdekesség, ha már feljött ez a téma: ő is írja, van olyan megyei polgármester, aki Hódmezővásárhelyen lakik, bár másik település polgármestere. Sőt, jó magam is találkoztam az országban több kis település vezetőjével (legutóbb például bizonyosan ilyen volt egy korábbi Zala megyei polgármester), akik valamelyik szomszédos városban éltek. Hát van ilyen.
Egy esetben egyébként igenis problémásnak tartom a lakcímekkel való „trükközést”. Akkor, hogyha egy tetszőleges országgyűlési képviselőnek vidéki a lakcíme, de, bár van Budapesten lakása, de felveszi a lakhatási támogatást. Márki-Zay Péter jelenleg azonban nem országgyűlési képviselő.
Nem akarok én ezzel senkit sem mentegetni, az állandó lakcím megváltoztatása mindenkinek egyéni döntése. Márki-Zay Péternek ugyanúgy, mint bárki más, akár kormánypárti politikusnak is. Hogy mi lesz az eredménye a Szabó Bálint és Márki-Zay Péter közötti pereknek, arról mi is be fogunk számolni.
Hozzászólások lezárva.