9 milliárddal tömte meg a kormány a külföldi államokat is finanszírozó Eximbankot

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter döntése alapján 9,345 milliárd forinttal megemelték az Eximbank alaptőkéjét – írta meg a 24.hu. A kormány alig három hónapja már 15 milliárddal tömte ki a pénzintézetet. A bankon keresztül Orbánék kifejezetten kockázatosnak mondott országokat is hiteleznek.

Az állam elvileg azért hozta létre az Eximbankot, hogy rajta keresztül magyar vállalkozások külföldi terjeszkedését támogassa. Az utóbbi időben az országos sajtóban azonban nem erről, hanem inkább arról lehetett olvasni, hogy különféle országoknak adott hitelt az Orbán-kormány.

Például 500 millió eurós hitelt kínált az Eximbank Észak-Macedóniának, 200 milliót Csádnak, de 126 millió eurót kapott a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság, 50 milliót a Maldív-szigetek, az azeri és a türk befektetési alapnak pedig dollárban adtak hitelt, 150, illetve 100 milliót – írta meg a HVG.

Ezeknek az országoknak a többségét maga az Eximbank is kockázatosnak tartja: a saját hét fokozatú skáláján a legrosszabb kockázati besorolást kapta meg Csád és a Maldív-szigetek is, Észak-Macedónia pedig a harmadik legrosszabbat.

A 24.hu megkérdezte az Nemzetgazdasági Minisztériumot, mi indokolta a mostani emelést, de választ cikkük megjelenéséig nem kaptak.

A HVG nemrég részletesen bemutatta, hogyan kezeli a kormány a számára kedves célokra használható házipénztárként az Eximbankot.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!