Nemrégiben hozta nyilvánosságra jelöltjeit a vásárhelyi Fidesz-KDNP a közelgő önkormányzati választásokon. Az aspiránsok között óriási a tanárdömping: a tízből öt pedagógus. Ez az arány mindenképp elgondolkodtató és kérdéseket vet fel, még akkor is, ha minden következtetés, amelyet ebből levonhatunk, pusztán képzelődés.
Egymás után hozta nyilvánosságra jelöltjeit az utóbbi hetekben és napokban a vásárhelyi Fidesz. Az első közülük, Nagy Gyöngyi, a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola tanára, bizonyára nem okozott nagy meglepetést, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület és a Tormay Cécile Polgári Kör oszlopos tagja soha nem rejtette véka alá fideszes kötődését. A rögtön utána bejelentkező Szeibel Máténál viszont már biztosan nem csak én kaptam fel a fejemet: nocsak, nocsak, még egy pedagógus? Félreértés ne essék: minden tiszteletem a pedagógusoké. Magam is ezen a pályán végeztem – igaz, azután eltérültem – a férjem viszont jelenleg is tanít, sőt, a szüleim is pedagógusok voltak.
Pedagógusokat a csatába
Az elsőnek bejelentett két tanár után azonban kiderült, a harmadik jelölt is erről a pályáról érkezik, pár napon belül pedig további két tanár képviselőjelölt vált nyilvánossá a kormánypárt oldalán. Nos, mindez már nem lehet puszta véletlen, az események ilyetén alakulása elindított (bizonyára nemcsak) bennem néhány gondolatsort. Vajon miért küldenek ennyi pedagógust a csatába?
Az első lehetséges magyarázat az, hogy a helyi kormánypárti potentátok annyira tisztelik, becsülik a jövő generáció nevelőit, hogy azt gondolták, ők a legalkalmasabbak arra, hogy lakókörnyezetük polgárait a város önkormányzatában képviseljék. Mindezeken túl bizonyára igaz, hogy a pedagógusok alapvetően az átlagosnál jobb kommunikációs készséggel rendelkeznek, így, elméletileg legalábbis, jól “el tudják adni” az általuk képviselt eszméket. Összegezve: a kormánypárt kitüntető megbecsülése fejeződik ki a tanárok felé abban, hogy jelöltjeik fele – Vásárhelyen legalábbis – a tanári pályáról érkezik.
Ezt a bizonyos megbecsülést az utóbbi évek – évtizedek – tapasztalata árnyalja csak némileg: a tanárszakma általános alulbecsültsége, értelmiségi viszonylatban nemrég még megalázó anyagi körülményeik. Nem kell időben messzire visszamennünk a státusztörvényig, és az azt megelőző tanártüntetésekig… Egyszóval: a kormány és a tanárok viszonya nem éppen mondható harmonikusnak elsősorban az utóbbi évek történésein végigtekintve. Talán korábbra is visszamehetnénk, ami a lényeg: tanárnak lenni mindig is olyan szakma volt, ahol az államhatalom a lehető legkevesebb anyagi juttatásért a kicsikarható legtöbbet várta el.
Személyes felkérés?
Akárhogy is próbálom elhessegetni, újra meg újra visszatér a gondolat, hogy talán nem teljesen a közösségért való tenniakarás tettvágya vezette ezt az öt embert arra, hogy képviselőnek jelentkezzen be. Talán csak útszéli pletyka, hogy a környék nagyhatalmú ura, a batidai vadászkastély tulajdonosa személyesen kért fel minden vásárhelyi Fidesz-jelöltet az indulásra. Amely felkérésre bizonyára nehezen mond nemet egy állami rendszerben dolgozó tanár, amikor tisztában van vele, hogy a miniszter- és képviselő úr keze messzire elér – nem biztos, hogy megtarthatja állását, pozícióját, ha úgy dönt: köszöni, ebből nem kér.
Az öt jelölt közül hárman az állami rendszerben tanítanak (ezeknél az intézményeknél tudjuk, hogy kik vannak vezető pozícióban), a negyedik a Agrárképzési Centrum dolgozója, az ötödik pedig egyházi iskolában pedagógus. Távol áll tőlem, hogy bármelyiküket személyében támadjam vagy kritizáljam. Ahogy az elején is leírtam: nem kizárható, hogy mindannyian a közösség iránti elkötelezettségükből vállaltak közéleti szerepet – vagy inkább a politikai közösségük iránti hűség jeleként.
Vagy egészen egyszerűen azért, mert nem tehettek mást?
Hozzászólások lezárva.