24 millió forint értékben írtak alá két szerződést a városházán

Két uniós finanszírozású projekt szerződéseit írták alá szerdán délelőtt a városházán. Egyrészt egy hulladékgazdálkodással kapcsolatos szemléletformálási kampány, másrészt a városi kerékpárhálózat középtávú fejlesztésével kapcsolatos tervek elkészítése lesz a győztes pályázók feladata. 

A hulladékgazdálkodással kapcsolatos szemléletformálás mindig aktuális. Az Európai Unió által támogatott projektre egy budapesti cég, a Bartha Management Kft adta a legjobb ajánlatot, velük kötött szerződést az önkormányzat. A közel 21 millió forintos összköltségű kampánnyal idén közösségi rendezvényeken, például augusztus 20-án is megjelennek, de ugyanúgy a helyi médiában is fut majd a projekt, illetve az iskolákban is szemléletformáló foglalkozásokat tartanak a diákoknak.  

Egy kisebb keretösszegű szerződést is aláírtak szerdán délelőtt. Ez a fenntartható városfejlesztési stratégia egyik elemét tartalmazza, a városi kerékpárhálózat tervének elkészítését. A nyertes cég az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft. nettó 2,7 milliós árral.  Ez a terv a kerékpárosbarát infrastruktúra kiépítése mellett a biciklis turizmus fejlesztésében játszik meghatározó szerepet. Első lépésként a cég munkatársai felmérik a vásárhelyi kerékpáros-forgalmat, és ennek alapján készítik el a hálózati tervet. 

Gyöngyösi Ferenc alpolgármester és Janza Frigyes, az Ex Ante Kft. igazgatója írnak alá.

Ugyan mindkét projekt megvalósítását budapesti központú cégek nyerték, de az aláírást követően jelezték, hogy számítanak a helyi alvállalkozók munkájára.  

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!