Hódmezővásárhely, Andrássy út, naposabbik oldal. Egy kerekesszékes idősebb férfi ölében egy kupac fénymásolt papírral, amelyek gondosan irattartó fóliákba vannak helyezve. Egyesével szólítja le a járókelőket: „Elnézést, Ön szeret mosolyogni?”
Banga Béla, önmagát vicces bácsiként aposztrofálja. 150 kézzel írt viccet helyezett el 25 ív papíron. Göcsörtös kézírással. Fénymásolta őket több példányban. 150 viccet 1500 forintért árul. Nem fogad el több pénzt, azt mondja, nem koldul. Csak annyit kér, amiért megdolgozott. 10 forintért ad egy mosolyt.
Nálam ritkán van készpénz, most véletlenül lapult a zsebemben kétezer forint. Hiába próbálkozom, nem akarja a teljes összeget elfogadni, érzem is, hogy megsértődik a végén, ha nagyon erőltetem. Így kerül a tulajdonomba Banga Béla bácsi 150 kézzel írt vicce, darabja 10 forintért.
Béla bácsi azt írja, „Ha valakit mosolyogni látok, az nekem is örömet okoz!”
Hogy meséljem el a vicces bácsinak, hogy csak a szívem szorult össze, mert nagyon méltatlannak tartom, hogy idős, kerekesszékes emberek – ahelyett, hogy normális egészségügyi és szociális ellátásban részesülnének – kénytelenek 10 forintért viccet árulni az utcán.
Hogy meséljem el, hogy a büszkesége, amivel nem fogad el borravalót, olyan gerincről árulkodik, ami manapság kihalóban, pedig elképesztően hiányzik.
Nem mesélek semmit. Hazamegyek és átböngészem a vicceket. A többségük már nem „píszí”, szexista és néhol rasszista, a klasszikus rendőrviccektől a férj-feleség, anyós-viccekig. De Banga Bélának, a vicces bácsinak még ezt is meg lehet bocsátani.
Hozzászólások lezárva.